ÉN IS MENYASSZONY VAGYOK
Két év után ismét egyedül...

Andrea és Gyula két év után döntött úgy, hogy Lakatos Márk segítségét kérik ahhoz, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz. "Akkor találkoztunk, amikor már feladtam és ő visszaadta a szerelembe vetett hitemet" - mondta a negyvenkét éves Andi. Gyula azért jelentkezett, hogy örömet okozzon szerelmének, végül mégis úgy döntött, kilép Andrea életéből. Aki szerint a férfi már egy ideje furcsán viselkedett, próbált vele erről beszélni, de ő nem szerette volna megoldani a problémát. Annak azonban örül, hogy egyedül is végigcsinálta a műsort, hiszen például leküzdötte a repüléstől való félelmét. Reméli, hogy bár életének egy szakasza lezárult, hamarosan beköszönt egy új korszak.

Nézd meg Az én is menyasszony vagyok videóját!

Az Én is menyasszony vagyok című műsorban a nézők 12 pár viszonyának átalakulását kísérhetik figyelemmel. Az arák és vőlegényjelöltek külsőleg is változhatnak különböző szépészeti beavatkozások, kezelések segítségével, nőiesebbek és férfiasabbak lehetnek, kiválaszthatják az álom menyasszonyi ruhát, különleges randevúkon vesznek majd részt, hogy új lendületet kapjon a már unalomba fordult kapcsolatuk. Lakatos Márk és a műsor stábja végigkíséri a párosok útját az első lelkizős, közös beszélgetéstől egészen a lánykérésig.


Címkék: esküvő   lakatos márk   menyasszony   szerelem   vőlegény

2013. szeptember 16. 13:06



Kapcsolódó anyagok


 

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS
A fem3.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség