MŰSORAINK
18 millió forinttal segíti a daganatos beteg gyerekeket a TEGY

Az idén 10 éves „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program támogatásából egységes táplálási protokollok segítik a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat munkáját.

Befejeződött a 2011. évi „Tegyünk Együtt a Gyermekekért“ program, melynek keretében a Danone Kft. idén összesen 18.000.000 forintot utal át a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat részére. A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért“ program révén a Danone Kft. immár 10. éve segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását. A kezdeményezés keretében, az idei támogatással együtt, eddig erre a célra összesen 263,3 millió forint gyűlt össze. Az idei támogatás egy részéből, a Klinikai Táplálkozási Program keretében továbbra is a Bakonybélben épülő Oktatási Központ építését támogatja a program. Másik részéből pedig olyan egységes, szakmai táplálási protokollokat fejlesztettek ki, amelyek segítik az orvosokat a daganatos és leukémiás betegséggel kezelt gyerekek megfelelő táplálásában a Magyarországon működő 9 gyermekonkológiai és rehabilitációs központban. Ezen kívül a TEGY program lehetővé tette Táplálási Team felállítását és folyamatos működtetését minden egyes gyermekonkológiai klinikán. A támogatást szimbolizáló csekk, a protokollok, valamint értékes személyi mérlegek átadására a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikáján került sor, ahol a látogatóknak arra is lehetősége nyílt, hogy egy rövid látogatással közvetlenül is örömet szerezzen a klinikán daganatos és leukémiás betegséggel kezelt gyerekeknek. A 13. éve működő „Tegyünk együtt a Gyermekekért” program keretében, a Danone Kft. immár 10. éve és az idei támogatással együtt több, mint 263 millió forinttal támogatta a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját, valamint az egészséges klinikai táplálkozásukat segítő kezdeményezéseket. A támogatásból az onkológiai és rehabilitációs központok a korábbi években életmentő orvosi eszközöket és berendezéseket vásároltak meg, 4 évvel ezelőtt a Danone Kft. kezdeményezésére azonban útnak indítottak egy átfogó Klinikai Táplálkozási Programot, amelyhez mind a 9 magyarországi gyermekonkológiai és rehabilitációs központ csatlakozott. A Klinikai Táplálkozási program keretében, az elmúlt években az onkológiai központok lerakták egy olyan, táplálkozási program alapjait, amely képes a daganatos betegségben szenvedő gyermekek egyedi igényeihez és adottságaihoz igazodva, de egységes szakmai protokollok alapján segíteni a gyermekek kezelés alatti egészséges táplálkozását. „A TEGY program támogatása kiemelt segítséget jelent a gyermekonkológiai központokban kezelt gyermekek lelki és fizikai rehabilitációjában” – mondta dr. Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke. „Az idei támogatással egyebek mellett lehetőségünk nyílt arra, hogy a Klinikai Táplálkozási Program részeként és annak anyagi támogatásával, kidolgozzunk egy Komplex Táplálási Protokollt, mely egységes szakmai irányelveket határoz meg a daganatos beteg gyermekek kezelésének ideje alatti, valamint a rehabilitáció időszakára vonatkozó klinikai és otthoni táplálására vonatkozóan. Ennek köszönhetően úgy a kezelések alatt, mint azt követően javítható a gyerekek életminősége” – tette hozzá az elnök úr. Annak érdekében, hogy a gyermekek táplálása a protokoll szerint valósulhasson meg, a 8 gyermekonkológiai központban onkológus, dietetikus, pszichológus és életmód szakértőkből álló táplálkozási szakértői team-ek alakulnak és kezdik meg működésüket. A TEGY program támogatásából létrehozott szekértői team-ek nemcsak a gyermekek egészséges táplálkozását segítik, de a szülőknek is tanácsokat nyújtanak a gyerekek otthoni étrendjének összeállításához.

KATTINTS A KÉPRE A GALÉRIÁÉRT!

„Boldoggá tesz bennünket, hogy idén is jelentősebb összeggel tudjuk támogatni azokat a gyerekeket, akiknek ilyen korán meg kell tanulniuk küzdeni az életükért. Ők a mi hőseink is, hiszen példaértékű kitartással és erővel küzdenek a betegség ellen, a mi célunk pedig az, hogy a gyógyulás és rehabilitáció időszaka minél könnyebb legyen számukra” – mondta Paolo Maria Tafuri, a Danone Kft. ügyvezető igazgatója. „A Tegyünk Együtt a Gyermekekért program a társadalmi összefogásra épít. Az idei támogatásért köszönet illeti a fogyasztóinkat, a programot évek óta kezdeményezést támogató minisztériumokat, önkormányzatokat, dolgozóinkat és a programot évek óta támogató közéleti személyiségeket is” – tette hozzá az ügyvezető igazgató. Az idén október 3. és november 13. között megrendezett program során a fogyasztók minden „Könnyű és Finom” joghurt megvásárlásával 1 forinttal járultak hozzá a Hálózat támogatásához. 2011-ben összesen 18.000.000 forint gyűlt össze a programban. A 18 millió forintos támogatás, valamint a szakmai protokollok és értékes személyi mérlegek átadására a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán került sor, ahol a klinikákon felállított Táplálási Team-ek is bemutatták munkájukat. A daganatos és leukémiás beteg gyerekek rehabilitációját 10. éve támogató TEGY programhoz idén olyan közéleti szereplők adják támogatásukat, mint a Tiszteletbeli Nagykövet címet kezdetektől viselő Várkonyi Attila (Dj Dominique) és Csisztu Zsuzsa, valamint Gombos Edina, Demcsák Zsuzsa, Váczi Gergő és Till Attila műsorvezetők, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor énekesek és Németh Lajos meteorológus.

A „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program kedvezményezettjei a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikája, a Madarász utcai Gyermekkórház, a Szent László Kórház, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikája, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája, a Miskolci B-A-Z Megyei Kórház gyermekonkológiai központja, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika Onko-hematologiai osztálya, a Szombathelyi Vas Megyei Kórház Gyermekonkológia Osztálya valamint a bakonyszűcsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona. Ismert közéleti személyiségek mellett a kezdeményezésnek idén is elvi támogatója a korábbi 3 minisztérium utódjaként létrejött Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. További információ kérhető: www.tegy.hu

Címkék: műsoraink   tegy

2011. november 23. 17:17




 

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS