MŰSORAINK
Boszorkánykonyha receptek: 38. hét

hétfő - 09.20. Házi gnocchi paprikás vajjal, füstölt lecsóval

Hozzávalók: 50 dkg burgonya 15 dkg liszt 1 tojás 1 evőkanál zsiradék 10 dkg vaj 1 evőkanál csemege őrölt paprika 3 gerezd fokhagyma 4db nagyobb piros paprika 8 db közepes paradicsom 3 szál kakukkfű 1 fej hagyma 5 dkg füstölt szalonna kakukkfű a díszítéshez Elkészítés: A paradicsomot félbevágva, sózva, borsozva, és kevés kakukkfűvel megszórva a sütőbe tesszük 150 fokra 1 órára. A paprikát beolajozva mellé tesszük és még fél órát sütjük 180 fokon. A burgonyát héjában forrástól 25 percig megfőzve, meghámozzuk, lereszeljük vagy burgonyatörőn átnyomjuk. Hozzáadjuk a 15 dkg lisztet, tojást, zsiradékot, majd összegyúrjuk. Lisztezett felületen hüvelykujj vastag kígyókat gyúrunk belőle, késnek a fokával kiszaggatjuk 2 cm-enként. Forró lobogó 10 szeres mennyiségű vízben kifőzzük. Vajat lassan felolvasztjuk és a fokhagymát egészben benne hagyjuk, amíg megbarnul, paprikát szórunk hozzá. Gnocchit a vajban átforgatjuk, a paprikát és a paradicsomot cikkekre vágva a füstölt szalonna zsírján lepirított hagymára szórjuk, összeforgatjuk, és a gnocchi tetejére halmozzuk.

kedd - 09.21. Szegfűgombás rizottó kacsamájjal

500 gramm rizottó rizs 40 dkg szegfűgomba 2 gerezd fokhagyma 10 dkg vaj 5 dkg parmezán fél liter víz fél liter csirkehús alap lé 2 dl bor só 1 evőkanál olívaolaj 50 dkg hízott kacsamáj só Elkészítés: A rizottó rizst feltesszük főni dupla mennyiségű folyadékban pár deka vajat szórunk bele, lassú tűzön 18-20 percig kevergetjük, az elfőtt levet borral pótoljuk. A szegfűgombát az aprított fokhagymán és olívaolajon megpirítjuk, majd a rizottóba keverjük. Az ujjnyi vastag szeletekre vágott kacsamájat egy evőkanál olívaolajon 20-20 másodpercig pirítjuk, kivesszük, félretesszük pihenni, tálalás előtt megismétljük a műveletet és a rizottó tetejére tesszük. Snidlinggel vagy zöldfűszerrel díszítjük, kissé megszórjuk parmezán sajttal.

szerda - 09.22. Pisztráng dió pesztóval, mézes-citromos gyökerekkel

8 db bébi cékla 2 db nagy sárgarépa 2 db fehérrépa 10 dkg vaj 1 dl fehérborecet 5 dkg cukor 1 teáskanál só 1 citromhéj 1 dl méz 4 db pisztráng 1 ág bazsalikom 10 dkg dió 2 gerezd fokhagyma 5 dkg parmezán 1 dl olívaolaj Elkészítés: A pisztrángot kifilézzük, a gyökereket megmossuk, felrakjuk párolni 15 percig, levesszük, fehérborral, cukorral, sóval, marináljuk, félretesszük. Diót összetörjük mozsárban az apróra vágott bazsalikommal, fokhagymával, parmezánnal pépesítjük, olívaolajat locsolunk hozzá. Pisztrángfiléket besózzuk, olívaolajon közepes tűzön megpirítjuk a bőrös felével kezdve, megfordítjuk, félretesszük. Marinált zöldségeket vajon átfuttatjuk, mézzel, citromhéjjal ízesítjük. Pisztrángot a tetejére tálaljuk, zöldségek szaftjával meglocsoljuk.

csütörtök - 09.23. Sült juhsajt körtés juharsziruppal és bulgurral

25 dkg bulgur 10 dkg vaj 5 dkg barnacukor menta pancake szirup 3 darab körte 500 gramm juhsajt Elkészítés: Bulgurt fele víz fele csirkehús lével felöntjük. Készre főzzük, megfűszerezzük. Elkészítjük a mártást, majd a legvégén meggrillezzük a sajtot, és tálaljuk.

péntek - 09.24. Képviselőfánk

A tésztához: 3 dl olaj 30 dkg liszt 8 db tojás 1 liter tej A krémhez: 1 liter tej 20 dkg kristálycukor 10 db tojás 1 csomag vaníliás cukor 12 dkg főzhető vaníliás pudingpor 5 dl habtejszín Elkészítés: Első lépés, hogy a tészta hozzávalóit összekeverjük, készre keverjük, majd megsütjük, majd a sárga krém hozzávalóit szintén összeállítjuk. Az elkészült tésztába beletöltjük a krémet és ízlés szerint díszítjük.

Címkék: fogyás   fogyókúra   gombos   joshi   műsoraink   recept

2010. szeptember 27. 11:11




 

KÖZÖSSÉG


© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Powered by Neoport Core CMS