A TV2 és a FEM3 a kis- és középvállalatokért

A kis- és középvállalkozásoknak rendezett januári Marketingexpón a kereskedelmi és kábelcsatornák egyedüli képviselőjeként a TV2 és a FEM3 értékesítésével foglalkozó szakemberek ismertették meg a televíziós reklámozás lehetőségével azokat, akik még soha sem hirdettek országos csatornán.

A nagy népszerűségnek örvendő TV2-s standon a hirdetési formák, árak és konstrukciók mellett a kreatív reklámszpot-készítés folyamatába is betekintést nyerhettek az érdeklődők.

Marketingexpo címmel több mint ezer cégvezető részvételével rendeztek marketing konferenciát január 21-én a Lurdy Ház tetején. A szervezők elsősorban a kis- és középvállakozások számára kívántak reklámozási ötleteket és marketing tanácsokat adni. Profi marketing nélkül ma már nehéz előre jutni, jó marketinggel viszont a válságos időkben is lehet növekedni, ezt hangsúlyozta nyitóelőadásában a konferencia marketing szakembere, Wolf Gábor. Arra a kutatásra hivatkozott, amely szerint karácsonykor csak azoknak a cégeknek nem esett vissza a forgalma, akik többet fordítottak reklámra, marketingre.

A TV2 kereskedelmi csapata – mint a konferencia egyetlen kereskedelmi televíziós partnere – saját standján várta kedvezményes ajánlatokkal az országos jelenlétre nyitott kis és középvállalkozások vezetőit. A TV2 már tavaly felismerte, hogy nem elég jobb árat adni a kkv-nak, hanem meg is kell tanítani őket a médium használatára. A csatorna 2009-ben már szervezett ezzel kapcsolatos workshopot a szektor képviselőinek, a mostani Marketingexpón pedig a TV2-n és a FEM3-on való kreatív megjelenési lehetőségekről beszélt az ügyfeleknek. Hogy a kreatív reklámkészítést közelebb hozzák az ügyfelekhez, a TV2 szakmai partnere, a Brand Factory full service ügynökség adott az érdeklődőknek a szpotgyártással kapcsolatban részletes tájékoztatást.

Mezei Gábor és Schindler Attila, a TV2 értékesítői csapatának menedzserei arról értekeztek a vállalkozások vezetőivel, hogyan érhet el áttörést egy kis- és középvállalkozás televíziós kampány segítségével, kiemelve, hogy kkv-k esetében másfajta tervezésre és megjelenési formákra van szükség, mint egy óriáscégnél. Az egyik legkedveltebb megjelenési formáról, a TV2 műsoraihoz kapcsolódó nyereményjátékokban való megjelenési lehetőségekről Moziesik Barbarát kérdezhették a konferencia résztvevői. A kimondottan kisvállalkozásoknak kialakított költséghatékony ajánlatok, a változatos reklámfelületeket használó BRANDcare reklámmegoldások és a Brand Factory professzionális gyártó tapasztalata együttesen kínált lehetőséget arra, hogy a vállalkozások segítséget kapjanak országos televíziós kampányuk tervezéséhez.

A Marketingexpon a ProSiebenSat.1 új magyarországi csatornájával, a FEM3-mal is megismerkedhettek a résztvevők, akik a kimondottan női célcsoportnak szánt szórakoztató csatornán való megjelenési lehetőségekről Falvai Esztert, a FEM3 értékesítőjét kérdezhették. A FEM3 januártól mintegy egymillió háztartásban fogható, nézettsége és nézőszáma pedig napról napra emelkedik.

Mára bebizonyosodott, hogy a tévé nem csak a nagyoké: a kkv-k számára is elérhető konstrukciók, alacsonyabb árak, hatékonyabb és lényegesen olcsóbban elkészíthető televíziós reklámok új kaput nyitnak azon vállalkozások számára, akik országos márkaépítést terveznek.

2010.01.26.

Legyen képben!

Mega Story: hétfőtől csütörtökig késő este

Mega Story: hétfőtől csütörtökig késő este

1970/01/01 01:00

Mega Backstage - Tatár Csillával

Mega Backstage - Tatár Csillával

2012/03/12 11:31

Pan Am: minden vasárnap 19.00-tól

Pan Am: minden vasárnap 19.00-tól

2012/03/06 10:24