Kétszersült – Vujity Tvrtkóval

Edina és Szilárd gasztromagazinja ismét ínycsiklandó menüsorral várta a műsor nézőit és sztárvendégét, Vujity Tvrtkót. Az elkészített ételek: észt céklasaláta, balkáni hideg padlizsánkrém-leves, dalmát sertéssült, valamint desszertként mákos-cseresznyés süti.

Kétszersült – Vujity Tvrtkóval 1. rész

A Frissensült rovatból kiderült, hogy a virágok nemcsak szépek és illatosak, hanem ehetünk is belőlük. Persze nem minden virág esetében van ez így, de a rózsa, a levendula, az árvácska, vagy például a bodza fogyasztható; igaz, nem nyersen, és az is igaz, az allergiások és asztmások inkább kerüljék őket. A citrom sárga és savanyú, ezt eddig is tudtuk. De mi az, amit még nem? Mi mindenre jó ez a délről érkező finomság? Az Ötszörsült rovatból kiderül! A műsorba meghívott táplálkozási tanácsadó pedig az évszaktól független vitaminpótlás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Kétszersült – Vujity Tvrtkóval 2. rész

Vujity Tvrtko, a TV2 sztárriportere a főétel, a dalmát sertéssült elkészítésében segédkezett. Az író-műsorvezető bevallotta, abszolút otthonosan mozog a konyhában, látogatásait pedig mindig ugyanaz a mondat előzi meg: “Gyere Tvrtko, kóstold meg légyszíves!” Mint mondja, az igyekvés megvan részéről, a főznitudás viszont hiányzik. Noha otthon nem készítenek horvát ételeket, kedvenc azért van; egy bizonyos édesség, ami leginkább a kisütött krumplipürére emlékeztet baracklekvár feltéttel.

Kétszersült SMS kvízjáték!

Nézzék meg az elkészített ételek receptjeit, és lepjék meg szeretteiket ínycsiklandó és mesteri fogásokkal!

előétel - céklasaláta

hozzávalók:

• 8 db főtt és lehűtött burgonya
• 4 főtt és lehűtött cékla
• 3 főtt és lehűtött tojás
• 3 apróra vágott kapros savanyúság
• 3 alma hámozva, magházát eltávolítva és apróra vágva
• 3 kemény tojás
• 2 pohár sonka, apróra vágva
• 1-2 ruszli, finoman feldarabolva
• fél, apróra vágott hagyma
• másfél pohár tejföl
• 1 evőkanál szemcsés mustár
• 2 és fél evőkanál fehér bor vagy balzsamecet
• fél teáskanál barna cukor
• 2 teáskanál só
• 1 teáskanál egész bors

elkészítés:

A saláta hozzávalóit körülbelül 1,5 centiméteres nagyságúra felvágjuk, tálban összevegyítjük. Egy másik tálban a tejfölt, mustárt, ecetet és a fűszereket keverjük össze. A két keveréket egymáshoz adjuk és összeforgatjuk.
Sonka és hering hozzáadása nélkül egy vegetáriánus fogást készíthetünk.

leves - balkáni hideg padlizsánleves

hozzávalók:

• 2 közepes padlizsán
• 4 egész gerezd hámozatlan fokhagyma
• 2 közepes paradicsom
• ¼ pohár olivaolaj
• só, bors
• ¼ teáskanál finomra vágott piros fűszerpaprika
• 4 pohár író
• 1 teáskanál citromhéj
• joghurt vagy tejföl (tetszés szerint)
• aprított metélőhagyma vagy kapor (tetszés szerint)

elkészítés:

A sütőt 200 C-ra előmelegítjük. A padlizsánt, fokhagymát és paradicsomot sütőpapíron megsütjük. Addig sütjük, amíg a fokhagyma megpuhul és a zöldségek héja fekete lesz. Lefedjük őket. Amikor eléggé kihűltek ahhoz, hogy foglalkozni tudjunk velük, a fokhagymát kinyomjuk a héjából és turmixgépbe tesszük. A padlizsánt és paradicsomot meghámozzuk és szintén a mixerbe tesszük. Simára pürésítjük. Miközben a gép dolgozik, lassan öntsünk olajat a pürébe. Sózzuk, borsozzuk, finomra vágott fűszerpaprikát és egy pohár írót teszünk bele. A levest egy edénybe átöntjük, citromhéjat teszünk a tetejére, majd lefedve hűtőbe tesszük legalább 2 órára. Tálaláskor joghurttal vagy tejföllel kínáljuk. Hagymával vagy kaporral, és esetleg aszalt paradicsommal megszórjuk.

főétel: dalmát sertéssült

hozzávalók:

• 1.5-2 kg  fehérpecsenye
• 5 gerezd fokhagyma, hosszúkás szeletekre vágva
• 100 g szalonna, 1 cm-es darabokra vágva
• borecet
• 1 evőkanál disznózsír
• ½ pohár olívaolaj
• 3-4 nagy hagyma, negyedelve
• 2-3 db sárgarépa
• 1 db zellergumó (kb. 200 g), negyedelve
• 1 teáskanál liszt
• 4 db szegfűszeg
• 2-3 evőkanál paradicsompüré
• 1 teáskanál cukor
• ½ pohár vörösbor
• 3 szelet citrom
• 3-4 db aszalt szilva
• só, bors

elkészítés:

Egy éles késsel szurkáljuk meg a húst, és tegyünk fokhagymát és szalonnát a lyukakba. A pecsenyét tegyük egy edénybe, lepjük el borecettel és 1-2órára, vagy éjszakára hagyjuk pihenni. Vegyük ki a húst az ecetből és sózzuk, borsozzuk. Olívaolajjal, disznózsírral, hagymával, zellerrel, és répával együtt tegyük egy hőálló edénybe. Fedjük le és 45 percig süssük. Miután kivettük a sütőből, a húst vegyük ki a szószból. A zöldségeket a szósszal együtt pürésítsük. Adjunk hozzá lisztet, paradicsompürét, proseccot, cukrot, vörösbort, citromszeleteket, és aszalt szilvát. A húst vágjuk 1 cm vastagságú szeletekre és helyezzük vissza a szószba. Addig főzzük, amíg a hús megpuhul. Burgonyagnocchival szervírozzuk.

desszert – mákos-cseresznyés süti

hozzávalók:

(serpenyő vagy egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma vagy egy 22×22 cm-es sütőtál)
• 200 g liszt
• 2 ek darált mák
• 100 g nádcukor
• 1 csomag sütőpor
• csipet só
• 140 ml natúr joghurt
• 2 tojás
• 1 tk vanília esszencia
• 60 g olvasztott vaj + pici vaj a forma kikenéséhez
• 400 g cseresznye
• mandulalap
• narancs-, barack- vagy eperlekvár

elkészítés:
1. lépés
Keverjük össze a száraz elemeket, és a folyadékokat külön külön. Majd a nedves hozzávalókat keverjük bele a lisztes keverékbe. Vajazzuk ki a sütőformát. A masszára helyezzük rá bontással lefelé a felezett, és kimagozott cseresznyéket jó sűrűn, majd szórjuk meg mandulalapokkal is. Nem kell belenyomkodni.
2. lépés
180 fokos sütőben 25 percig süssük. A masszát hidegen tegyük a serpenyőbe. Villanytűzhelyen lefedve kezdjük el sütni 3-as fokozaton. Amikor már vörösen izzik a hőérzékelője a nyele alatt (kb. 3 perc), vegyük vissza takarékra a hőmérsékletet (1-es fokozat). Kb. 12-15 percig süssük. A serpenyőből egy lapos széles tányérra borítsuk ki a süteményt. Olyan lesz, mint egy kuglóf. A kisült süteményt kenjük át még melegen vékonyan lekvárral.

Jó étvágyat kívánunk!

Legyen képben!

Mega Story: hétfőtől csütörtökig késő este

Mega Story: hétfőtől csütörtökig késő este

1970/01/01 01:00

Mega Backstage - Tatár Csillával

Mega Backstage - Tatár Csillával

2012/03/12 11:31

Pan Am: minden vasárnap 19.00-tól

Pan Am: minden vasárnap 19.00-tól

2012/03/06 10:24